Október 13-án, nyolc évvel az első változat megjelenése után megérkezett az OpenOffice 3.0 verziója, amely letölthető a projekt weboldaláról.
A több platformon és több nyelven elérhető, az összes jelentős irodai szoftvercsomaggal kompatibilis programcsomag szabad szoftver, azaz tetszőleges célra, tetszőleges helyen, tetszőleges számú számítógépen ingyenesen használható.
Az új verzió új dizájnt kapott, fut Vistán, Mac OS X-en is. A Writer szövegszerkesztőben szövegünkhöz már megjegyzéseket is fűzhetünk, színes "cetlik" formájában, és új nézeteket kapott a szerkesztő. A Calc táblázatkezelőben a használható oszlopok száma 1024-re emelkedett, és új megjelenítést kapott a kijelölés. A táblázatok megosztott kezelhetősége hasznos újítás. Továbbfejlesztett Solver-t ("Megoldó") is kapott a csomag. Az Impress prezentáció-szerkesztő előadói konzollal bővült, amely megkönnyíti a megfelelő diák kikeresését, illetve emlékeztetők is elhelyezhetők itt, segítséget nyújtva az előadónak. A formátumok közül az OO 3.0 már támogatja az ODF 1.2-t, valamint olvassa a Microsoft Office 2007 dokumentumait.
Forrás: IT Café

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése